Amit még az elején írtam, hogy jajj de korán befektetik az embert, az úgy ahogy abban a könyvben le volt írva (22-24. hét környékén) az nem volt igaz! Viszont a 35. héten engem is befektettek. Bántott, hisz nekem itthon volt még egy "picurka" lányom és nem tudtam, hogy hogy fogja kivenni magát az egész nála. Nagyon ügyeltünk a párommal, hogy ne érezze magát elhanyagolva a tesók érkezése miatt.
Úgy érzem, hogy nem sinylette meg a dolgot. Pláne, hogy sokat járhatott a nagymamához ill. hozzám is bejöttek és ott imádta a büfét :-)))))
Én úgy gondoltam, hogyha már így befektettek, akkor már tényleg hamarosan szülni fogok. Három ágyas szobába kerültem, ahol hamarosan kettő főre csökkent a létszám és a másik lányt én nagyon szerettem. Szimpi volt, tök jókat el tudtunk beszélgetni stb. Azonban egy hétig semmi nem történt! Akkor kezdtem picit mérgelődni, hogy ezért minek fektettek be. Egyik nap bejött a lányom és bekiabált a pocakomba a fiúknak, hogy szülessetek már meg! Még aznap este elfolyt a magzatvizem.
Így utólag belátom, hogy nem volt rossz dolog. Tényleg pihent az ember. Ha itthon maradok, tuti, hogy takarítok, a lányommal rohangálok és akkor biztos előbb születtek volna meg. Így pedig a 37. hétre jöttek a fiúk, épen, egészségesen és azonnal magam mellé vehettem őket. Nem kellett inkubátorba sem tenni őket. Szóval szerintem ne ódzkodjunk a kórházi befekvéstől, tényleg a javunkat szolgálja.
